Február végét írjuk, de már kampányolnak az iskolák. Nyílt nap, nyílt nap hátán, nem győzzük beosztani a péntekjeinket, hogy épp melyik suliba menjünk. Mert ugye, a legjobbat szeretnénk a csemetéinknek.

Érdemes szem előtt tartani gyermekeink képességeit. Hiába szeretnénk művészeti iskolába íratni, ha a kézügyessége nem az igazi. Nem javasolnám az erőltetését… A felvételin úgyis alulmarad…és máris megérkezett számára az első kudarc is.

A következő dilemma, hogy időben oda tudunk-e érni gyermekeinkért a suliba. Mert ez sem egy elvetendő kérdés. Vannak-e délutáni foglalkozások, azok meddig tartanak, meddig van ügyelet, stb.

Az oktatási módszer sem mindegy. Mert ha porosz, akkor én riadót fújnék inkább. Nem akarhatom, hogy a fiam karácsonyra írni-olvasni tudjon… Én se tudtam annak idején, és lám….

A Meixner-re voksolnék, kudarckerülő, de eredmény centrikus oktatási szemlélet Meixner Ildikótól vagy a Waldorfra, ami a testi, lelki és szellemi adottságok fejlesztésére egyformán hangsúlyt fektet az egységes művészeti, gyakorlati és intellektuális képzés útján, így az oktatásban „a szív, a kéz és a fej” egyidejű nevelése jelenik meg.

Természetesen, ha nem tudjuk vállalni az áldozatot, és a költségeket, akkor próbáljunk az alapján választani, hogy gyermekeinknek melyik tanító néni vagy bácsi a szimpatikus. Mert erre már alapozhatunk, és a csemeténk is szívesebben jár majd iskolába J