Állami gondozásba vétel

 2009.02.10. 16:09

A testi, szellemi, erkölcsi veszélyeztetés valamelyik válfaja az, ami megalapozhatja egy gyerek állami gondozásba jutását. A szakembernek megfelelő hatékonysággal kell segíteni ahhoz a családot, hogy helyzetükön változtatni tudjanak, és ha ez nem megy, akkor kerül a gyerek állami gondozásba. Az elhanyagolás mögött lehet anyagi probléma, mivel a rossz szociális helyzetű családoknál nem lehet tudni, mikor fogja felütni a fejét a deviancia, de nagyon gyakran a szülői készségek hiánya, alkoholizmus, kábítószer az, ami miatt a gyerek veszélybe kerül. A gyermekvédelemnek tehát nemcsak a szociális nehézségekből származó veszélyeztetettséggel kell számolnia, hanem a gyerek érzelmi elhanyagoltságával, a szeretetlenséggel, amik nem feltétlenül pénzfüggők. 

Az 1997-es gyermekvédelmi törvény nem tartalmaz egyértelmű utasításokat. Így a konkrét esetekben egyéni döntések eredménye a be-, illetve a be-nem-avatkozás, majd a megoldási módozatok kiválasztása is. Sok szakember számára probléma a bántalmazás fogalmának definiálása, a határvonal meghúzása, amelyen belül bántalmazásnak minősíthető egy viselkedésmód.

Az állami gondozásba kerülés mindig drámai egy gyerek életében. Minél kisebb, annál tragikusabb, de kamaszkorban is nagyon nehéz az otthoni légkörből kiszakadni. A törvény szerint az átmeneti otthonok hivatottak orvosolni a krízisállapotokat. A probléma megoldódásával vagy visszakerülnek az otthonukba, vagy nevelőszülőkhöz vagy állami gondozásba helyezik őket
1997 előtt 23 000 gyerek, ma pedig 19 ezer az állami gondozásba kerültek száma. Mivel igazából pontos információk nincsenek a veszélyeztetett gyerekek életéről, és senki nem vizsgálta a megelőzésért felelős intézmények hatékonyságát, a csökkenés több oknak is betudható. Egyrészt a gyermekjóléti szolgálatok, a családsegítők valóban igyekeznek a gyereket a családban megtartani. Ugyanakkor az is sejthető, hogy a veszélyeztetett gyerekek egy része - bár nem kerül szakellátásba, tehát állami gondozásba - az alapellátásba sem kerül be, tehát kerületi szinten a megelőző intézmények meg sem találják őket. Valószínű, hogy ők a legkiszolgáltatottabbak, és nekik lenne legnagyobb szükségük segítségre.
Mivel az önkormányzatok, amelyek a gyermekvédelemben az alapellátást nyújtják, nem igazán érdekeltek abban, hogy problémás családok problémás gyerekeivel küszködjenek, az ilyen gyerekek után járó normatíva nagy részét átcsoportosítják, a kiemelt gyereket inkább a szakellátásba küldik, ahol a költségeket már 40 százalékban az állam fizeti, a többit pedig a megye állja. Miközben a megyének, a családoknak és a gyerekeknek az érné meg, hogy a gyerekvédelem inkább szakemberekkel lássa el az önkormányzatokat, és a gyereket a családban tartsa, de ezt nem teheti meg, mert címzetten nem segítheti az önkormányzatot, holott olcsóbb lenne egy jól muködő megelőző intézményhálózat, mint állami gondozottként fizetni a gyerek után járó költségeket. Elvileg a gyermekvédelmi törvény azért szigorú, hogy gyereket ne lehessen kiemelni a családból.

Mindannyian ismerünk olyan rémtörténeteket, amikor erőszakkal vittek el gyerekeket otthonról a szülők kétségbeesett tiltakozása ellenére. Ma már ez egyre ritkább, bár ha egy gyerek úgy kerül gondozásba, hogy a szülőkkel előtte nem volt kapcsolata a különböző gyermekvédő, megelőző intézményeknek, akkor általában nagyon rosszul érinti őket

A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál több éve képeznek cigány nevelőszülőket, hogy a cigány gyerekek inkább őhozzájuk kerüljenek, identitásuk megőrzése végett.
A társadalom, beleértve ebbe a gyermekvédelmet is, sokkal súlyosabban hibáztatja a cigányokat helyzetükért, mint a nem cigányokat.

Forrás: www.szocialpedagogia.linkpark.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekeinkrol.blog.hu/api/trackback/id/tr50934913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.